TÁMOP 2.1.6 kiemelt projekt
Intézetünk 2014 áprilisában lehetőséget kapott a TÁMOP-2-1.6-12/1-2012-0001 azonosító számú "Újra tanulok!" című kiemelt projektben való részvételre.
2015 májusában sikerrel zártuk a projektet, 1500 fő szerzett szakképesítést az ország leghátrányosabb területein.
A projekt olyan országos jelentőségű elsősorban oktatási, felnőttképzési program, melyet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal közösen valósított meg.
A projekt lehetőséget kínált az alacsony iskolai végzettségű és szakképzetlen felnőttek számára, hogy felzárkózzanak és megszerezzék a szakképzésben való részvétel feltételét jelentő alapfokú, esetünkben az OKJ-s tisztítás-technológiai szakmunkás végzettséget.
A résztvevők számára a projekt ingyenes lehetőséget biztosított arra vonatkozóan, hogy képzésbe kapcsolódjanak, és a meglevő tudás-, illetve képzettségi szintjükhöz képest magasabb iskolázottsági, illetve képzettségi szinthez jussanak.
Az „Újra tanulok!” című kiemelt projekt közvetlenül alacsony iskolai végzettségű vagy szakképzetlen felnőtteknek kívánt segítséget nyújtani, mindazoknak, akik elavult szakképzettséggel rendelkeznek, valamint a hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegeknek pl. a fogyatékkal élők, nők, romák valamint a leghátrányosabb térségekben élőknek.
(forrás: http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_tamop_216_12)
2015 májusáig az ország leghátrányosabb területein 1250 tartósan munkanélküli, közfoglakoztatotti státuszba bevont hallgatónak szerveztünk 500 órás OKJ-s tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamot és komplex szakmai vizsgát a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal együttműködésben. A hallgatók a képzéseket ingyenesen látogathatták, a tanfolyamok teljes idejére közfoglakoztatotti bért kaptak.
2014 decemberében az előző év tapasztalatit figyelembe véve 640 órásra növeltük képzési programunkat. Több, mint 260, az ország északi, keleti megyéiben élő álláskereső esélyeit növeltük az Intézet által szervezett májusig tartó tisztítás-technológiai tanfolyamokkal. Szakképzett és tapasztalt gyakorlati oktatóink nagy takarítócégek tulajdonosai, vagy alkalmazottai, mindannyian rendelkeznek a szakmai ismeretek elsajátításához szükséges, az Országos Képzési Jegyzékben felsorolt gépekkel és eszközökkel.
Lehetőségeinkhez képest segítjük a munka világába visszatérni szándékozókat, minden elhelyezkedésről hírt adó levél, üzenet munkánk igazi sikere.